• H-3758 Jósvafő, Tengerszem oldal 1.
  • +36 48-503-000
  • info.anp[kukac]t-online[pont]hu

Szolidágó tábor


54c4ca4a52f2b.jpg

 

A tábor kezdete már körülbelül húsz éves múltra nyúlik vissza. Generációkról- generációkra öröklődött a hagyomány, így maradt fent a mai napig. A kezdeti nagy létszám az évek során kissé megcsappant, tekintve, hogy az akkori fiatalok kiöregedtek, helyüket pedig igyekszik átvenni az ifjúság.

 

Minden nyár augusztusában két hetet tölt el a csapat Jósvafőn az Aggteleki Nemzeti Park önkéntes szolgálatában, cserébe pedig szállást és étkeztetést biztosít a táborosok számára. A szállást most már rendszerint a helyi „Szódásunk” nevezetesen a Garan Vendégház nyújtja, a finom menüért pedig a csapatból a legügyesebb szakácsnő felelős.

 

Az első héten a munkáé a főszerep, ilyenkor a tábor vezetője a hozzánk beosztott felelőssel a kijelölt területeken kiosztja a különböző feladatokat. Pl.: a faluhatár oldalában cserjeirtás, invazív növények irtása, területkezelés. Reggel zenésébresztő, majd finom reggeli indítja útnak a táborlakókat. A feladatok közben igen jól összekovácsolódik a társaság, így mindig jó a hangulat, sok a nevetés, csacsogás. Hazaérve fáradtan mindig jól esik a meleg estebéd.

 

A második hét a szórakozásé. Barlangtúrák sora közül válogathatunk, kúszós, mászós, nedves, a lényeg, hogy mind másért izgalmas. Jó időben a Tengerszem hűs vize hűti le a kedélyeket és a stégen egy jó kártyaparti, este pedig kinyúlva lehet kémlelni az augusztusi csillagos égboltot. Napközben érdemes a csodálatos környéket felfedezni egy-egy túra alkalmával, miközben a Nemzeti Park izgalmas állatvilágát is megismerhetjük, ha elég szerencsések vagyunk. A Gergés-Bércen hazánk egyetlen ridegen tartott Hucul ménesére bukkanhatunk. Minden évben ellátogatunk Szögligetre, a Holló Vendégházba, ahol a kedves házigazda finom kenyérlángossal és meleg tejjel vár minket vacsorára.

 

 

 

A második hét végén a tábor a Nemzetközi Hucul Lovasnapokkal zárul, ahol szintén sok érdekességben lehet részünk.
A VI. Jósvafői Hucul Lovasnapok, Falunap és III. Nemzetközi Patkolókovács Versenyről bővebben ide kattintva olvashat.

 


A táborba jelentkezni lehet az alábbi elérhetőségek egyikén!

Mátó Gergő /táborvezető/
Tel.: 0670/6191262
Email:mato.gergo94@gmail.com

Mátó Zoltán/kapcsolattartó/
Tel.: 0670/6189328
Email: wazemaki@gmail.com

Tonhajzer Arabella/kapcsolattartó/
Tel: 0630/3255948
Email: tonhajzerarabella@gmail.com

Szilágyi Dóra/kapcsolattartó/
Tel.: 0670/2016588
Email: szilagyidora92@indamail.hu

További cikkek ebben a kategóriában Összes
5f158d69cb908.jpg

Megújult honlapunk Hírek

Örömmel tájékoztatjuk a kedves érdeklődőket, hogy turisztikai honlapunk megújult.

5a96af6c4d800.jpg

Művészetek Magtára - Bódvaszilas Hírek

Közép-Európa egyetlen természetművészeti központja, amely 2011 évben nyitotta meg kapuit az Európai Unió támogatásával a "Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013" keretében elnyert támogatással.

5ec3d69f0f654.jpg

Enyhültek a látogatás szabályai Hírek

A védelmi intézkedések következő üteméről szóló 207/2020. (V. 15.) Korm. rendelet alapján újabb könnyítések léptek életbe.