• H-3758 Jósvafő, Tengerszem oldal 1.
  • +36 48-503-000
  • info.anp[kukac]t-online[pont]hu

Várak dicsérete - Konferencia Szögligeten


54c4ca2aee711.jpg

Várak dicsérete - Konferencia Szögligeten

Május elején a Castrum Bene Egyesület ezévi vándorgyűlését Szögligeten rendezte. A középkori erődítésekkel foglalkozó civil szervezet Szögliget Önkormányzata és a Szádvárért Baráti Kör meghívására választotta a Szádvár romjai alatt fekvő falut rendezvénye helyszínéül. A több, mint 80 szakember és érdeklődő jelenlétében tartott konferencia témája a szlovákiai várkutatás volt, az előadások részben szlovák nyelven, szinkrontolmács segítségével hangoztak el.

Természetesen a falu felett magasodó középkori erődítés is fontos szerepet kapott, az utóbbi években az itt végzett ásatási, állagmegóvási munkák bemutatásán túl, abba is betekintést kaphattunk, hogyan is nézhetett ki a vár hajdanán, a szakemberek, illetve a festőművész szemével. A vár vezető régésze és építésze, Gál Viktor és Kelemen Bálint látványos, háromdimenziós modellen mutatták meg a régi várleltárok és korabeli metszetek alapján készült virtuális rekonstrukciójukat, majd bejelenthettük a “Szádvár Rekonstrukciós elképzelések” című - Kőnig Frigyes Munkácsy-díjas festő- és grafikusművész rajzait bemutató - kiadványunk megjelenését is.

A Szádvárért Baráti Kör 2006 óta dolgozik a vár megmentésén, évente két alkalommal szervezünk vármentő napokat, és az augusztusi ásatásokra is toborzunk önkénteseket. Az elért eredmények a szakemberek elismerését is kiváltották. Egyesületünk célja azonban a vár népszerűsítése is, minél szélesebb körben megismertetni az emberekkel azokat az értékeket, melyek megmentésén dolgozunk. Az ilyen események minderre remek lehetőséget adnak, hiszen a szakma jelenlegi képviselőin túl a jövő szakemberei: az egyetemi hallgatók is szép számmal voltak jelen.


A konferencia résztvevői meglátogatták a szlovákiai Torna és Sáros várát, melyhez – a széles körű összefogás példájául – az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatósága kedvezményesen autóbuszt bocsátott rendelkezésre. Ezekben a várakban a helyi közösségek hozzánk hasonlóan lelkes vármentő munkát végeznek. Sáros várában ez komoly feladat, hiszen még a Szádvár kiterjedt romjainál is legalább háromszor nagyobb területű várról van szó. A szlovákiai szervezők Torna vára mellett a plébániatemplomot is bemutatták, a kézművesek házában pedig vendégül látták a konferencia résztvevőit. A kirándulások során rövid sétát tettek Eperjes történelmi belvárosában is, majd a Kassa városa feletti Várhegyet hódították meg. A magyar és szlovák szakemberek és civil érdeklődők számára lehetőség nyílt a párbeszédre, a hasonló célok alapján történő közös gondolkodásra, és az elért eredmények kölcsönös elismerésére.


Szögliget méltó házigazdája volt az eseménynek. A virágba borult falu Művelődési Házában rendeztük az előadásokat, ahol kemencében sült pogácsa, a falusi szállásadók házaiban pedig kézzel festett üvegekbe töltött valódi házi pálinka várta a konferencia résztvevőit. Esténként a vacsora mellett néptánc műsorral, illetve népdalokkal szinesített előadással kedveskedtek a Szögligeten és a környékbeli falvakban működő művészcsoportok. Mindkét napot – azok számára,, akiknek még jutott erre energiája – éjszakába nyúló tánc zárta. A rengeteg vidám arc, az új barátságok, az elismerő szavak mind azt mutatták, hogy elértük célunkat, és sokan vissza fognak még térni erre a vidékre a jövőben.

 A képeket Szatmári Tamás Dobos János és Bubenkó Gábor készítette.

További cikkek ebben a kategóriában Összes
5f158d69cb908.jpg

Megújult honlapunk Hírek

Örömmel tájékoztatjuk a kedves érdeklődőket, hogy turisztikai honlapunk megújult.

5a96af6c4d800.jpg

Művészetek Magtára - Bódvaszilas Hírek

Közép-Európa egyetlen természetművészeti központja, amely 2011 évben nyitotta meg kapuit az Európai Unió támogatásával a "Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013" keretében elnyert támogatással.

5ec3d69f0f654.jpg

Enyhültek a látogatás szabályai Hírek

A védelmi intézkedések következő üteméről szóló 207/2020. (V. 15.) Korm. rendelet alapján újabb könnyítések léptek életbe.