Az Aggteleki Nemzeti Park növényvilága
Az Aggteleki-karszt és a Cserehát az Északi-középhegység flóravidékén belül a Tornense flórajárás része, vegetációjának nagyfokú változatossága és térbeli mozaikossága, egyrészt a sajátos karsztos felszínnek és a szélsőséges mikroklimatikus feltételeknek köszönhető.
A Kárpátok közelsége miatt, a növényzet sokkal több, magasabb hegyvidékekre jellemző elemet tartalmaz, mint ahogyan azt a terület magassága és inkább dombvidéki jellege alapján várhatnánk. Szigetszerűen, ritkaságként néhány északi, magashegységi faj is előfordul. Ugyanakkor a száraz, meleg, meredek-sziklás, déli kitettségű oldalak mediterrán hatást keltenek, és váltakozva a lankásabb részek kontinentális erdőssztyepp-növényzetével erős pannon befolyásról árulkodnak.
Az Aggteleki Nemzeti Park vegetációja két önálló részre tagolható. A választóvonalat Aggtelek - Teresztenye - Perkupa között húzhatnánk meg.
E határtól északra jobbára mészkőterületen sajátos karsztflóra és a középhegységi mészkedvelő vegetáció található, délre pedig nagy kiterjedésű elsavanyodott talajú kavicsháton a nyugat-európai Heide-vegetációhoz sokban hasonlító növényzet él.
A terület klimazonálisan erdős jellegű, nagyobb részt a gyertyános-tölgyesek, kisebb részt a cseres-tölgyesek régiójába esik. Ettől eltérően lokálisan a mezo- és mikroklímának, az alapkőzet eltéréseinek és a talajtani adottságoknak köszönhetően az északi oldalakon, hűvös töböroldalakban extrazonális bükkösök alakultak ki.
A szűk, többé-kevésbé meredekfalú völgyekben szurdokerdő-fragmentumokat találhatunk. A déli oldalakon, mélyebb termőrétegű talajon melegkedvelő tölgyesek, a sziklásabb, sekélyebb talajú részeken sziklagyepekkel, lejtősztyepp foltokkal váltakozó molyhostölgyes bokorerdők találhatók.
A terület jellemző képéhez hozzátartoznak a száraz, köves, kopár, minden nedvességet elnyelő, jellegzetes karsztvegetációval fedett oldalak és platók, valamint a közöttük húzódó völgyekben, a források és bővizű patakok mellett egész éven át üde, virágos rétek. A patakvölgyekben még mindig viszonylag nagy kiterjedésű mocsárrétek, magassásosok és magaskórósok összefüggõ állományai, valamint patakkísérő égerligetek említhetők. A völgytalpak szélén állandóan szivárgó rétegforrásokon kialakult gyapjúsásos láprét-foltocskák fontos növénytani értékek élőhelyei.
A nemzeti park területe és az azt övező táj az őskortól lakott, az emberi ott tartózkodás legkülönbözőbb jeleit őrzi. Az ember jelentősen megváltoztatta a térség növényzeti képét. A környéken a falvak lakosságának a megélhetést az állattartás, mészégetés, szénégetés, fakitermelés és kisebb mértékben a földmévelés biztosította. Kaszálók, legelõk és földművelésre alkalmas területek kialakításához, fűrészanyag és tüzelőfa kinyeréséhez fakitermelésre volt szükség. Ez nagymértékben átalakította a térség erdeinek állományszerkezetét (mind fajösszetételét, mind korstruktúráját), emellett ma jelentős kiterjedésűek azok a származék- és féltermészetes másodlagos társulások - mezofil és félszáraz gyepek, fenyérszerű borókások és csarabosok -, melyek az irtásokon jöttek létre.
Említést kell tennünk a falvak környékén található egykoron művelt területekről, kaszálókról és az ún. szőlőhegyekről. A települések körül, a lankásabb, alacsonyabb térszineken kevés az olyan sziklakibúvásos lejtő, éles fennsíkperem, sziklás letörés, mely alapján elsődlegesen fátlan, gyepes területeket tételeznénk fel. Azonban a hosszú idõn keresztül tartó, extenzív gazdálkodás sok helyen viszonylag stabil helyzetet hozott létre, amely az évente egyszer kaszált gyepek megmaradását jelenti, s fajgazdagságát biztosította. A területre szintén jellemző azaz Árpád-korba visszanyúló gazdálkodási forma, mely szerint a falvak környéki művelésre fogott földeken "szőlőhegyeken", falvak környékén ritkásan telepített gyümölcsösöket hoztak létre, melynek gyepes alját évenkénti kaszálással tartották fenn. Így mesterségesen bár, de egy természetközeli, erdőssztyeppre sokban hasonló növényzeti struktúra jött létre. A síkabb részeken kisparcellás, hagyományos mezőgazdálkodás folyt, mely szántóföldek nagyrészét a 60-as években felhagyták. Ezeken az elhagyott parcellákon jellegzetes parlagföld-szukcesszió során, viszonylag gyorsan települnek vissza a környező rétekről a jellemző növényfajok és regenerálódik a gyepes növényzet.
A Keleméri Mohos-tavak Természetvédelmi Terület vegetációtörténeti ritkaságot őriz. A két átmeneti tőzegmohaláp az utolsó jégkorszak emlékeként maradtak fenn a területen. Az úszó tőzegmoha láp növényritkaságai közé tartozik a kereklevelű harmatfű (Drosera rotundifolia) valamint a hüvelyes gyapjúsás (Eriophorum vaginatum).
