• H-3758 Jósvafő, Tengerszem oldal 1.
  • +36 48-503-000
  • info.anp[kukac]t-online[pont]hu

Jósva- Önkéntes Tábor


56335c559b183.jpg

A Jósva-Önkéntes Tábor, régi nevén "szolidágó" tábor már közel húsz éves múltra tekint vissza. Kezdetben még barátok, ismerősök alkották a csapatot, és a már megszokott társaságon belül öröklődött a hagyomány a fiatalabbik generációra. Így kerültünk mi, szervezők is a "szolidágósok" csapatába és lettünk részesei. Az idősebbek mára családot alapítottak vagy más felé vitte őket az útjuk, így a szervezői feladatokat már lassan öt éve mi négyen látjuk el. Szálláshelyünket azóta a Garan Vendégház adja. Célunk a természet szolgálatában való aktív részvétel, és kapcsolódó programok biztosítása tevékeny fiatalok számára.

A tábor két hetes, ingyenes és nagyszerű gyakorlati lehetőség a természettudományos szakirányon tanuló hallgatóknak. Időpontja pedig minden év augusztusában a Nemzetközi Hucul Lovasnapokhoz igazodik.  Az első héten a munkáé a főszerep, például a cserjézés, invazív növények irtása, a nemzeti park által kijelölt feladatok ellátása, amely különböző természetvédelmi és egyéb területekre is kiterjed.  Ezáltal a gyakorlati munkálatokon túl belátást enged a nemzeti park szervezetébe és működésébe. A második héten fakultatív programokon vehetnek részt a fiatalok. Az idei lehetőségek közt volt például rövid- illetve hosszabb felszíni túra, három különböző barlangtúra, méneslátogatás, madárgyűrűzés, lovaskocsikázás, csillagles és számos más érdekesség.


2014-ben is az Aggteleki Nemzeti Park támogatásával zajlott le a tábor. Az akkori eredmények láttán szeptembertől igyekeztünk egy komolyabb képet kialakítani a táborról mind az egyetemi körökben, mind az arra fogékony természetjárók között. Idén (2015) a jelentkezés közösségi oldalakon, plakátokon, meghatározott kereteken belül került meghirdetésre, nagy sikerrel, háromszoros túljelentkezéssel. A pályázathoz csatolt motivációs levél alapján történt a beválogatás, természetesen megszabott létszámhatáron belül.

Utólag azt mondhatjuk, hogy a 2015-ös tábor jól sikerült, mert egy remek csapat kovácsolódott össze. Mindenki élményekkel gazdagodva és nehéz szívvel tért haza. A táborozók valamennyien  egy saját logónkkal ellátott pólót kaptak emlékbe.  A nemzeti park igazgatóságától is pozitív visszajelzés érkezett. Reményeink szerint jövőre ugyanezzel a csapattal, újabb feladatok elé nézünk és hasonlóan aktívan éljük meg együtt a tábor napjait.

Rövidebb távú terveink között van a nagy érdeklődésre való tekintettel az igényekhez mérten a tábor bővítése, esetleg több turnus bevezetése.

Mindent összevetve nagy öröm számunkra, hogy sikerült továbbvinni azokat az értékeket, amiket ez a kezdeményezés magában hordoz; azt A Tábort, amibe annak idején mi is bekerültünk és még most is oly szívesen emlékszünk vissza rá.

További információk és képek elérhetők a Jósva- Önkéntes Tábor facebook oldalán.

Szervezők:

Mátó Gergő
Tel.: 0670/6191262
Email:mato.gergo94@gmail.com

Mátó Zoltán
Tel.: 0670/6189328
Email: zoltan.mato@gmail.com

Tonhajzer Arabella
Tel.:0630/3255948
Email: tonhajzerarabella@gmail.com

Szilágyi Dóra
Tel.: 0670/2016588
Email: szilagyidora92@indamail.hu

További cikkek Összes

Megvásárolható kiadványok cikk

A nemzeti park kiadványai megvásárolhatók az aggteleki Látogatóközpont épületében található Ajándékboltban.