Az Aggteleki-karszt egyik jelentősebb üregrendszere a Jósvafőtől északnyugatra, 2 km távolságban, a Tohonya-völgy É-i végén nyíló, a Kis-Tohonya-forrás felszínalatti vízrendszerében kialakult Vass Imre-barlang. A Vass Imre-barlang kiemelkedő értékét mutatja, hogy 12 ha felszíni területével együtt már 1958-ban védelem alá került, 1982 óta pedig fokozottan védett természeti érték, amit a képződmények gazdagsága, különleges tektonikai és hidrológiai viszonyai indokolják.
Vass Imre-barlang
Feltárása
A barlangot 1954-55-ben a Kis-Tohonya-forrás árvízi forrástölcsérének kibontása után a Budapest Műszaki Egyetem Barlangkutató Csoport tagjai három szakaszban fedezték fel. Később még négy kisebb feltárásra került sor: 1958-ban 60 m hosszúságban a Narancs-zuhatag felett a Walhallába, 1973-ban 70 m hosszúságban a Fekete-szifon Andi-ágába, 1982-ben a Háromszög-folyosó melletti János-termebe, végül 1985-ben a 28 m hosszú Sajt-folyosóba jutottak be.
A Vass Imre-barlang feltárása során az árvízi forrástölcsérben 80 cm mélyen hallstatti cserépmaradványok, patics, kohósalak és Rozsnyó környéki porfiroid kőzet darabok, valamint egy dárdahegyre emlékeztető vasdarab került elő.
A barlang hidrológiai viszonyai
A barlang 3.5 km2 kiterjedésű vízgyűjtője a Haragistya-fennsíkon, középső triász képződmények Wettersteini-Fáciesű mészkő és dolomit kifejlődésben több km hosszú ÉNY-DK-i irányú törési zóna mentén alakult ki. A Kis-Tohonya-forrás nagyobb áradásainak időszakában (max. vízhozam 27 ezer l/p) a barlang végpontján a Vizes-ágból jelentős hozamú patak tör elő, elnyelődik a Cyklopszok útja éles kanyarulatánál, majd a Hádesen, a Fekete-ágon és a Fekete-szifon Andi-ágán keresztül folyva a forráshoz jut el. Egyidejűleg a Lagúnás-szifonban és a Narancs-nyelőben (katavotrában) 6 m magas vízszintemelkedés tapasztalható. Ekkor a Narancs-zuhatag és a Rokokó-kapu között 50 cm magas vízállással vízfolyás alakul ki, melyet a zuhatagon lefolyó víz is táplál. A patak vize a Rokokó-kapunál nyelődik el. 1963-ban kimutatták, hogy a 4,5 km távolságban lévő szlovákiai Milada-barlang nyelőjébe befolyó patak konyhasóval jelzett vize 10.000 l/p-nél nagyobb nyelő-hozam esetén részben a Kis-Tohonya-forrásnál jelenik meg. 1992-ben fluoreszceines nyomjelzéssel azt is bizonyították, hogy a Vizes-ág patakja a Fekete-szifonon át, jut el Kis-Tohonya-forráshoz.
Formakincse
Az időszakosan aktív patakos barlang helyenként kettő, vagy három szintben lévő emeletre tagozódik. Az eddig feltárt barlangrész csupán a teljes rendszer deltaszakaszának tekinthető, mert csak utolsó terme éri el a nagyszabású törési zónát és négy közül három mellékág iránya a forrás felé mutat (kivéve a Minka-ágat). A Cyklopszok csarnokáig vezető járatrendszer közel É-D-i és K-NY-i irányú függőleges törésvonalak mentén halad. A főág első szakasza (Rokokó-kapu és Narancs-zuhatag között) és utolsó szakasza (Dóm és a Cyklopsok csarnoka között) eróziós jellegű, meanderező folyosókból áll. A barlang többi szakaszára a korróziós formák jellemzőek, gyakoriak az élesen kioldott sziklaélek, és a járatokban uralkodó az eredeti hasadék jelleg. Ez arra utal, hogy nem karsztos vízgyűjtő áradmány vizei itt is szerepet játszottak a barlang kialakításában, de a legalul utoljára kialakult járatok eróziós fejlődése háttérbe szorult. A barlangban négy helyen található omladékos szakasz, hat kürtő és hat anasztomózis fordul elő, de ismert mennyezeti csatorna és mennyezeti sík is. Két szakaszban apadási színlők és üstszerű bemélyedések láthatók, az első és utolsó szakaszban az oldalfalak tele vannak hullámkagylóval és ujjbegy karral, a köztes szakaszokban három helyen kanellurás fal ismert. Boxwork szerkezethez hasonló kipreparált kőzet textúrát, valamint vetőtükröt és dörzsbreccsát a barlang utolsó szakaszában lehet megfigyelni. Ismert még egy-egy kicsepegéses kút, agyagpiramis, agyagsztalagmit, és kis víz időszakában több helyen látható száradási repedés a talajon.
A barlang változatos formájú, méretű és színű cseppkőképződményekben gazdag. Leggyakoribb a cseppkőlefolyás, de gyakoriak a függő, ritkábbak az álló cseppkövek és a cseppkőoszlopok. Számos helyen ismert szalmacseppkő és heliktit is. Néhány helyen sima és csavart cseppkőzászló, cseppkőléc és tetarata lefolyás, valamint a patak mederben mésztufagát látható. Több ponton kalcittelérek ill. nagy lapokban kivált kalcit-képződmények figyelhetők meg. Korall-szerű borsókő egy helyen tömegesen, máshol csak kismértékben fordul elő. Ugyancsak ritka a lublinit szerű gömbcseppkő és montmilch megjelenése is. Behordott törmelékként a barlang középső részének talajában dolomit liszt található.
Ősmaradványok
A recens növényeket fagyökerek képviselik az egyik felső ágban. A recens állatok közül Gastropoda-héj, a pók félék között Porrhoma rosenh ismert. Ezen kívül a rovarok közül Acari, Amphidinia, Campodea, Collembola, Coleoptera, Diptera, Heteroptera és Izopoda fajok kerültek elő a barlangból. Kis mennyiségben denevér guanót is lehetett találni. Fosszilis állati maradványok közül korallok, brachiopodák és crinoidea nyéltagok figyelhetők meg középső anizuszi mészkőben. Cseppkőbe fagyott óholocén denevércsontokat is találtak (M.natteri és M.Bechsteini KHUL).
Szakaszai
A barlang járatrendszere öt különböző jellegű szakaszra osztható fel.
Az első - a bejárattól a Rokokó-kapuig terjedő - szakasz egykori forrásjáratok deltaszerű elágazásával kezdődik (az aknás középső járat a Felfedező-ág). E szakasz sajátossága, hogy a járat keresztirányú repedésekre merőlegesen halad, ezért alakult ki a Sár-szifon és kerülő-járata. Legszebb képződménye volt a Rokokó-kapu, melyet középen sztalaktit sor díszített. Sajnos az évek során jelentősen megsérült, ma már a csak a függő cseppkövek csonkjai láthatók.
A második - a Rokokó-kaputól a Narancs-szifonig húzódó - szakasz a rendszer legtágasabb meanderező folyosója. Forma-elemei (hullámkagylók, ujjbegy-karrok, üstszerű bemélyedések a mennyezeten, mésztufagátak és apadási-színlők) eróziós főágra utalnak. Díszítő elemei: egy óriáscseppkő (Baradlai-cseppkőoszlop), oldalfülkékben heliktitek, nagyméretű tetarata lefolyások (Narancs-zuhatag) és szalmacseppkövek. Elején triászkori ősmaradványok találhatók.
A harmadik - a Narancs-szifontól a Lagúnás-szifonig húzódó - szakasznál a főág Ny-ra fordul, szűkebbé válik, de az elején a járatok kétszer olyan magasak, mint a második részben. Jellemzői: katavotraként működő víznyelő, több tetarata lefolyás, csavart sztalaktit (Fúró), hófehér cseppkőzászlók (Hólepel, Törülköző), Medúza-szerű cseppkőfürtök, és Baldachin, valamint kalcitkristályos bevonatok (Minka-ág). A szakasz folytatása a heliktites képződmények után beszűkül (Cidri-folyosó), majd a járat dolomitosabb kőzetbe ér (Sivatag dolomit homokja, Lagúnás-szifon). A szifon előtt kicsepegéses kút és kanellurás fal ismert.
A negyedik - a Lagúnás-szifontól a Dómig terjedő - szakasz is keskeny, de még magasabb járatok alakultak ki (Gran Canon a Denevér-temetővel). A rendszer itt három szintre oszlik, és legalul a trapezoid alakú kitérő járatból hosszú oldalág indul a forrás felé (Fekete-szifon Andi-ága). Az emeleti folyosók felfelé haladva szélesednek (Eldorádó és Vöröstavi-ág), az emeleteket középen szakadék köti össze (Halál torka). A középső ágban korall-szerű borsóköves képződmények találhatók (Korall-terem).
Az ötödik - a Dómtól a Cyklopszok Csarnoka végéig - szakaszban minden emelet összefut az óriási méretű kanellurájáról nevezetes Dómban. A nagyméretű meanderező ágban hullámkagyló, ujjbegykarr, valamint a nagy kanyarban víznyelő (Cyklopszok útja) található. A barlang jelenlegi végpontján az áradásokat levezető Vizes-ág található. Felette óriásterem (Cyklopszok csarnoka) alakult ki nagy vetőtükörrel, dörzsbreccsával és hatalmas omladékkal, melyen montmilch képződmények is láthatók.
Vizsgálatok a barlangban
Papp Ferenc a Budapesti Műszaki Egyetem ásvány és földtani tanszékének professzora 1957-ben Karsztkutató Állomást létesített a barlang bejárata közelében, ahol kőzettani, üledékföldtani, ásványtani, geofizikai, hidrológiai, vízkémiai, mikroklíma, radiológiai és geodéziai témakörökben tudományos kutatásokat végeztek. A barlang vízgyűjtő-területén kőzettani térkép készült a mészkő dolomit átmenetek feltüntetésével. A barlangban és a felette lévő felszíni területen gyűjtött karsztüledékek ásványtani és kémiai vizsgálata során azok eredetéről kiderült, hogy e képződmények a mészkő oldási maradékán kívül szerves anyagot és légbeli üledékeket (lösz, vulkáni tufa) is tartalmaznak.
Mágneses méréssel kitűzték a barlang végpontjának felszíni helyét, és ellenállás mérési módszerekkel üreg-kimutatási kísérleteket végeztek. A meredek sziklás felszín következtében a Cyklopszok csarnoka üregének kimutatása a meredek sziklás terepen nem járt megbízható eredménnyel. Kémiai vizsgálatok derítettek fényt a cseppkő színeződés eredetére. Meghatározták néhány szalmacseppkő és egy sztalagmit növekedési sebességét. A heliktitek keletkezési mechanizmusát vizsgálva két típust fedeztek fel. A tűszerűekről kimutatták, hogy a barlangi levegő aeroszol tartalmából származnak. Vizsgálták a pizolitok kalcit-aragonit arányát és kimutatták, hogy az a Mg-és Sr-ion arányától függ.
Megállapították, hogy a barlang forrásának hozamváltozásában igen erős árapály eredetű ingadozás jelentkezik. Litoklázis-fluktuáció mérés során megfigyelték, hogy a karsztos kőzet árapály deformációja a függőleges törések keresztirányú dilatációjával hozza létre a fenti változásokat. Egy éven át 50 csepegő helyen vizsgálták a vízhozam és a vízkémiai összetétel változását. Kimutatták a csepegő vizek keménység változásának különféle okait. 5 mérőhelyen több mint 20 évig folyamatosan regisztrálták a csepegő vizek hozam-változását. A csapadékkal való kapcsolatból kiszámították a függőleges szivárgás sebességét. Vizsgálták a barlangi patakvizek és a forrásvíz Ca/Mg hányadosa közötti különbség okait ill. a folyóvizek összes keménység változását. Kimérték, hogy a mésztufagátak előtt a keménység nő, utána csökken.
Részletesen tanulmányozták a barlang klímaváltozásait. Sok éven át, vizsgálták a hőmérséklet, a páratartalom, a légnyomás különbség és a légáramlás változását; a külső és a barlangi klíma kapcsolatát, és meghatározták az egyes klíma tényezők kölcsönhatásait. A barlangban kimutatták a radioaktív sugárzás mindhárom összetevőjének jelenlétét ill. mérték a barlangi radon-tartalom változását és értelmezték a változások mechanizmusát. A barlang feltárását követően elkészült a megismert szakaszok felszínalatti kiterjedését ábrázoló térkép, majd 1985. évi felmérés a mai állapot rögzítette.
