Előzetes bejelentkezést igénylő túra:
Meteor-Barlang
Feltárása
Az Alsó-hegy Bódva-völgy felé eső letörésében, a Kisvizes-töbör rejti a térség legjelentősebb víznyelőbarlangját, a Meteor-barlangot. A sziklafal tövében nyíló időszakosan aktív nyelő bontását 1961 nyarán Dénes György irányításával a Vörös Meteor Barlangkutató Szakosztály tagjai kezdték el. Egyhetes kemény munka után augusztus 6-án az első bejárók — Frojimovics Gábor és Kovács György — útját a hatalmas kőtömbök között már semmi sem akadályozta, egészen addig, míg egy 10 m mélységet meghaladó aknához nem értek. A következő napokban, a szomszédos nyelőben dolgozó brigád tagjaival együtt, a függőleges szakaszokba hágcsót szereltek be, melynek segítségével egy monumentális terembe jutottak, amit hatalmas cseppkőoszlopairól Titánok csarnokának neveztek el. A mintegy fél kilométer hosszúságban bejárt rendszer továbbtárását november 4-9. között folytatták. A Titánok csarnokából kiindulva sikerült egy tágas hasadékba leereszkedni, ahol egy cseppkőképződményekben rendkívül gazdag folyosóban közel 50 m-t haladtak előre, amikor egy újabb függőleges szakasz — felszerelés hiányában — megállásra kényszeríttette őket. A kutatás meggyorsítása érdekében 1962. január 29. és február 3. között 120 órás Föld alatti expedíciót szerveztek. A novemberben be nem járt függőleges szakaszon (Agyagos) leereszkedve elérték a járat agyagos aljú kb. – 155 m-en lévő mélypontját. Ezzel a Pénzpataki-víznyelőt (-150) megelőzve, a Meteor hazánk legmélyebb barlangja lett, de ma már csak a 13. helyet foglalja el. A továbbiakban a táborok és a hétvégi leszállások alkalmával a kisebb feltárások mellett járattágítási és biztosítási munkálatokat végeztek a kutatók. A barlang hossza 1963-ra már elérte az 1 km-t.
A kutatás sajnos több áldozatot is követelt. Az 1961 őszi expedíció egyik tagjának (Winkler Mária) biztosítókötele az I. aknában kioldódott és a kutató 12 m-t zuhant. Huszonnégy órás megfeszített munkával sikerült őt a felszínre hozni, s bár sérülése súlyos volt, hamarosan felépült. 1969. november 3-án Lakatos László a Titánok csarnoka alatti szakaszban zuhant le a hágcsóról és súlyos koponyasérülést szenvedett. Miután ötven ember tizennégy órán át, küzdött az életéért, sikerült kórházba szállítani. Sajnos kéthónapi gondos orvosi kezelés ellenére elhunyt. Emlékét a nevét viselő Lakatos-forrás és a Pál-völgyi-barlangban elhelyezett emléktábla őrzi.
Természeti viszonyai
A Meteor-barlang helyenként omladékos járatai középső-triász wettersteini mészkőben és felső-triász hallstatti mészkőben alakult ki, amiben több helyen becsípődött permi evaporitos összlet látható. A rendszer két nagy részből áll. Az első, 1/3-ot kitevő, a bejárattól az I. aknáig terjedő szakaszt széles, nem túl magas omladékos aljzatú helyenként cseppkövekkel díszített fiatalabb járatok jellemzik. A többnyire egységesen D-DK felé lejtő teremláncok (Majmos-, Omladék-, Ferde-, Nagy-terem) felső végei a bejárati víznyelőtöbörrel közvetlen hidrológiai kapcsolatban vannak. Ezek a nyelőpontok azonban mára már teljesen eltömődtek és nyomuk a felszínen sem találhatók. A beszivárgó vizek a mélyebb részek felé a törmelék között csordogálva folynak mind jobban össze.
A felső omladékzónát a tölcsérszerűen egyesülő járat függőleges lépcsőkből álló összekötő szakasszal zárja le. Az I. akna szálkőbe vágódott 8 m-es letörésénél a csapadékosabb időszakokban vízesést alkotva hull alá a víz. Ez a keskeny, de magas folyosó egy kisebb (3 m) letörés után kissé ellaposodik, és eléri a 10 m mély II. aknát. A rendszerint permetező vízesés vezet be a barlang további 2/3-át kitevő Titánok csarnokába, ami az ország második legnagyobb barlangterme. A 110 m hosszú, 20-30 m széles, egybefüggő, de jól tagolható terem legnagyobb 10-15 m magas névadó cseppkőoszlopai az É-ÉK-i részen találhatók. A Titánok körül leírhatatlanul változatos a cseppkőlefolyások, -zászlók, -medencék szín- és formagazdagsága. Az igéző látványt az álló-, függő- és szalmacseppkövek, valamint a heliktitek tömeges megjelenése fokozza. A terem D-i 1/3-át (Lapos-terem) egy ősi omlás mennyezetről leszakadt, hatalmas lejtős sziklafelszíne alkotja. Ez a hasadékokkal szabdalt, függőleges törésekkel körülvett óriási kőzetblokk valószínűleg maga alá temetett egy cseppkőképződményekben gazdag szintet. A nyers sziklafelszínt vékony kőtörmelék borítja, felette a mennyezetet több m2-s felületen heliktitfüzérek ágas-bogas csokrai díszítik. Külön részt alkot a Ny-i szakasz, ahol összeolvad a leszakadt lapos és a még élő magas, képződményekben gazdag teremrész. Meredeken emelkedve, hosszan, akár 20-30 m-t lehet követni a több ágra szakadó, omladékos felső nyelő zónát. A II. aknából lefolyó víz a terem alatt folytatja útját. Újabb 10 m-es eséssel egy alsó keskeny járatban mélyített magának önálló patakmedret. Ez a Lapos-terem alá tart és néhány kisebb letörés után –121 m-nél a bemosódott híg üledékben szivárog el. A legmélyebb –127 m-es pontot a terem ÉK-i részén lehet elérni. Egy hasadékba két kisebb (8, 10 m) akna vezet, a járatnak nevet adó (Agyagos) agyagos aljzatú cseppkövekkel díszített terembe.
A barlang geológiai vizsgálatát a feltárásban aktívan részt vevő Szentes György már a bejutást követő években elvégezte. A hidrológiai összefüggések felderítését először 1961 nyarán kísérelték meg a kutatók, amikor is a Titánok csarnokának mélypontján 1,5 kg fluoresceinnel megfestették a patakot, de az a számításba vehető források egyikében sem jelent meg. 1964 tavaszán azonban sikerült kimutatni a barlang és az attól 1790 m távolságra, 237 m-el mélyebb szinten fakadó Vecsem-forrás közötti kapcsolatot. Az azóta eltelt időszakban, mindkét irányból végzett feltáró kutatások ellenére, ember által is járható méretű összeköttetés megismerésére nem került sor. A karsztvízszinten elhelyezkedő, feltételezett patakos járat eléréséhez még legalább 100 m-el kell mélyebbre jutni.
Élővilága
A Meteor-barlang tág víznyelőjáratának és a víznyelőkörnyék talajadottságainak köszönhetően a bőséges táplálékellátottságú barlangok közé tartozik. Az élővilágot kutató Bajomi Dániel felméréséből kiemelendő, hogy klasszikus gyűjtési módokat követett, többek között rovarfuttatókat használt az üledékekben (aljzatban) előforduló taxonok vizsgálatára. Ennek köszönhetően igen szép eredményt ért el, mind a kimutatott taxonok, mind az egyedszám tekintetében. Vizsgálatai alapján a barlang faunációját Collembolás-Nemathelmintheses-nek kell neveznünk, hiszen 9 ill. 15 faj tartozik ezekhez a taxonokhoz. Különösen nagy egyedszámban fordul elő az Arrhopalites hungaricus intermedius ugróvillás. A barlang erős chasmoid jellegének megfelelően számos diptera-taxon figyelhető meg, természetesen a jellegzetes barlangi bogarak - Duvalius hungaricus silicensis, Trechus micros, Atheta spelaea, Lastera longelytrata - és a szálfarkú mellett. A kitöltésekben sok a gyűrűsféreg és az atka. Érdekes, hogy Bajomi nem találta meg a Mesoniscus granigert. A vizekben azonban két tudományra új rákfajt mutatott ki: Elaphoidella pseudojeanneli ill. E. meteori., valamint a magyar faunára új Niphargus tatrensist. E felfedezés rögtön meg is kérdőjelezte a N. aggtelekiensis önálló faji mivoltát is. Bajomi az átlagosan 10,4 oC-os (7,3-12,5 oC) hőmérsékletű és 95,3 %-os relatív páratartalmú barlangban 90 állatfajt tudott elkülöníteni, melyek közül 13 bizonyult valódi barlanglakónak.
(ANPI archívum, Egri Csaba)
