• H-3758 Jósvafő, Tengerszem oldal 1.
  • +36 48-503-000
  • info.anp[kukac]t-online[pont]hu

Az Aggteleki Nemzeti Park földrajzi viszonyai


 Az Aggteleki Nemzeti Park földrajzi viszonyai  

Természetföldrajz

Az Aggteleki Nemzeti Parkot 1985-ben a földtani, felszínalaktani, karsztmorfológiai természeti értékek megóvása, megőrzése, fenntartása és bemutatása érdekében hozták létre. Az Aggtelek-Rudabányai-hegyvidék, (a Gömör-Tornai-karszt D-i része), hazánk ÉK-i részén található. A Nemzeti Park törzsterülete 6 kistájhoz tartozik, ezek: Aggteleki-, Szalonnai-, Rudabányai-hegység, Alsó-hegy, Putnoki-dombság és a Bódva-völgy. Ezen a viszonylag kis területen a karsztfejlődés szinte valamennyi mérsékeltövi megjelenési formája megtalálható.
 A terület éghajlata nedves kontinentális, hosszú nyárral és a Kárpátok közelsége miatt erős hegyvidéki hatással. Ez a térség hazánk egyik leghidegebb tájegysége. Az évi középhőmérséklet 9,1 ºC, a fagyos napok száma 120-130. Az évi napfénytartam kevesebb, mint 1900 óra, az évi csapadékmennyiség 660 mm. Legcsapadékosabb hónap a június, a legszárazabb a március. Ennek megfelelően alakult ki a térség természetes növény és állatvilága.

 A karszt legnagyobb hozamú vízfolyása a Jósva-patak, amely Jósvafő közelében ered. Jósvafőn a karszt legnagyobb forrásai – a Jósva-, a Kis- és Nagy-Tohonya- és a Kajta-forrás – táplálják. A Jósva-völgyön több kisebb-nagyobb vízfolyás és a Ménes-patak ömlik bele, míg végül a Bódvába torkollik. A vízgyűjtőterületek a karsztos kőzetek sajátos vízvezetési tulajdonságai miatt nehezen lehatárolhatók. A karsztforrások vízhozama a csapadékviszonyoktól függően igen eltérő és változó. A környék természetes tavai kis területűek és csak néhány méter mélyek. Kialakulásuk szerint lehetnek töbörtavak (Vörös-tó) és víznyelő eltömődésével keletkezett tavak (Aggteleki-tó). Hosszú és intenzív csapadékhullás után, vagy hóolvadáskor agyagos, sík területen, töbrökben, vagy kis mértékben eltömődött víznyelőkben időszakos tavak alakulnak ki. A mesterséges tavak közül a leglátogatottabb a jósvafői Tengerszem-tó. Ugyancsak mesterséges a Ménes-völgyi halastó és a Rakaca-víztározó.
 
A karszt elsősorban a mészkőnek és a hozzá kapcsolódó természeti jelenségeknek jellegzetes fejlődési állapota, formája. A kőzettel érintkező vízbe a levegőből és a talajból szén-dioxid kerül, és mint gyenge sav (H2CO3) oldja a mészkövet. A karsztformák kialakításában az oldható kőzettel érintkező szénsavas víz oldó hatásán kívül fontos szerepe van még a terület tengerszint feletti magasságának, a csapadékviszonyoknak, a hőmérsékletnek, a növényzet jellegének és a talajösszetételnek, vagyis az éghajlatnak. A mészkő oldódásával keletkeznek a pusztulásos karsztformák (karr, víznyelő, töbör, barlang). A karbonátos kőzetek sziklafelszínén az oldhatóság és az oldó hatás helyi érvényesülése szerint változatos alakzatok keletkeznek, amelyeket karroknak nevezünk. A szabad karrok a talajmentes sziklafelületeken, a fedett karrok pedig a talajjal, illetve málladéktakaróval fedett kőzetfelszínen alakultak ki. Víznyelőknek nevezzük azokat a helyeket, ahol a felszíni vizek koncentráltan, nyílt elnyelődéssel, vagy a nyelőt kitöltő törmeléken való átszivárgással a karsztosodó kőzetbe kerülnek. A töbör, vagy dolina általában szabálytalan kör alakú, lefolyástalan mélyedés, amelyhez jól elkülöníthető vízgyűjtő terület nem tartozik. Talaj alatti oldódás és mélyülés együttes hatására alakul ki. A felszín alatti karsztformák a különféle karsztos barlangok. Ha a kioldott mészanyag kellő mennyiségben feldúsul a vízben, akkor kiválik. Így keletkeznek az épüléses karsztformák (cseppkő, mésztufagát). Csepegő vízből cseppkő, áramló vízből pedig mésztufagát keletkezik.

 Geológiai adottságok 

Az Aggtelek-Rudabányai hegyvidék részei eredetileg egymástól távol voltak, tektonikai erők hatására kerültek mai helyükre a földtörténeti újidő (kainozoikum) folyamán. A környék földtani fejlődéstörténetét a földtörténeti óidő (paleozoikum) végétől, a késői permtől (kb. 250 millió éve) követhetjük nyomon, amikor egy hosszú ideig fennállt szárazföld, az ekkor induló alpi-hegységképződés során tartós süllyedésnek indult. A meleg, száraz éghajlaton a lagúnák bepárlódó vizéből sókőzetek (gipsz, anhidrit) váltak ki, a nedvesebb periódusokban pedig a szárazföldről bemosódott agyag rakódott le.
 

A középidő (mezozoikum) kezdetén a triász időszakban, mintegy 210-240 millió évvel ezelőtt rakódtak le a karsztvidéket borító tenger üledékei. A tenger fokozatosan borította el a lankás partvidéket. Eleinte csak törmelékes-üledékes kőzetek (homokkő és agyagpala) rakódtak le, később a tenger mélyülésével egyre több mészanyag vált ki (márga, mészmárga, mészkő) és a szárazföld távolodásával egyre vastagabb rétegsorok képződtek. Ezek láthatók a Jósvafőről Szinpetri felé vezető műút mentén. A triász képződmények ekkor az Európa és Afrika közötti Tethys ősóceán mentén, az európai kőzetlemez sekélytengerek borította szegélyén, vagyis a selfen (karbonátplatform) keletkeztek. A középső triászban eleinte a még sekélyebb tengerrészt egy kiemelkedő küszöb elzárta a nyílt tengertől, az öböl mélyebb részein oxigénhiányos, illetve oxigénmentes víz alakult ki, így a lerakódott mésziszapban nem tudott oxidálódni a lesüllyedt szerves anyag, ezért sötétszürke, bitumenes mészkő és dolomit, a Gutensteini Formáció képződött. A zátony- és lagúnakörnyezetben a világos Steinalmi Mészkő rakódott le. Utóbbi két kőzettípus megtalálható az Aggtelek-Jósvafő közötti műút mentén és a Baradla-barlang jósvafői szakaszán a védett geológiai feltárásokban. A triász végén az egységes platform kettévált és elsodródott egymástól. A kettéválás helyén megsüllyedt a kéreg és óceáni kéreglemez alakult ki. Az északra sodródott részen megmaradt a karbonátplatform és terjeszkedni kezdett. Ekkor képződött a világos színű, és több mint 1000 méter vastag Wettersteini Mészkő. Ezután folyamatos és lassú süllyedés jellemezte a területet.
 

A jurától kezdődően megindult a térrövidülés, melynek hatására megkezdődtek a kiemelkedések. A jurában (145-210 millió évvel ezelőtt) kezdődött meg a tengerfenéken képződött kőzettömegek kiemelkedése és a terület szárazulattá válása. A krétában (65-145 millió évvel ezelőtt) erős kéregmozgások hatására a mészkőtömeg összetöredezett, meggyűrődött és un. takarópikkelyes szerkezet alakult ki. A kiemelkedett mészkőtömegek karsztosodni kezdtek.
 

A földtörténeti újidő során a terület megsüllyedt, elborította a tenger, illetve kiemelkedett, azaz szárazfölddé vált. Az újra és újra kiemelkedő mészkő- és dolomitfelszínek karsztosodása felújult, és ekkor keletkezett trópusi éghajlati viszonyok között a karsztvidékre jellemző vörösföld, a terra rossa. A felső jurától az oligocénig, mintegy 125 millió éven át a kőzettömegek felszínét túlnyomórészt a külső erők formálták tovább. A miocén vége felé, 12-13 millió éve keletkezett hatalmas tóban (Pannon-tó) agyagból, homokból, kavicsból és lignitből képződött rétegsorok rakódtak le. A pannontól máig tartó kiemelkedés és lepusztulás következtében feltáródott mészkő- és dolomitfelszínekre folyóvízi kavics-homok, ill. vörös agyagok települtek. A kiemelkedett mészkőrétegek ismét karsztosodtak, ekkor képződött a legtöbb barlang. A pleisztocén és a jelenkor terméke még a törmelékkúpok, lejtőtörmelékek, patakhordalékok, valamint a barlangokban lerakódott agyag, kavics és mésztufa is. A negyedidőszak folyamán alakultak ki a felszín markáns formái, a sziklás völgyek és a töbörsorok is.

 

További cikkek Összes

Megvásárolható kiadványok cikk

A nemzeti park kiadványai megvásárolhatók az aggteleki Látogatóközpont épületében található Ajándékboltban.