• H-3758 Jósvafő, Tengerszem oldal 1.
  • +36 48-503-000
  • info.anp[kukac]t-online[pont]hu

Nagy sikerű lovasnapok Jósvafőn


54c4c968ea006.jpg

  

IV. Jósvafői Lovasnapok és Nemzetközi Patkolókovács Verseny
Jósvafő, augusztus 17-19.

Az idei Jósvafői Lovasnapok immár negyedik alkalommal került megrendezésre az Aggteleki-karszt hegyei közt megbúvó kis hegyi faluban. A rendezvény fővédnöke Dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter volt.
Az évente megrendezésre kerülő huculösvény a helyi kislófajta egyik legnagyobb „tenyészvizsgája”, megmérettetése. Az idei rendezvény különlegessége, hogy a hagyományosnak mondható versenyszámok, mint a huculösvény, díjugratás, fogathajtás, idén kiegészült a patkolókovácsok versenyével, amelyet neves bírói gárda pontozott (Denis Leveillard - Franciaország, David Gulley - Egyesült Királyság).

 

A pénteki nap a Póni- és Kislótenyésztők Országos Egyesülete szervezésében a hucul kislovak tenyésszemléjével vette kezdetét. Az egyesület elnöke, Németh Zoltán vezetésével díjazásra került a legszebb mén, illetve legszebb kanca.

Szombaton került sor a huculösvény felnőtt, illetve gyermek kategória lebonyolítására. Mindkét kategóriában az ANPI lovain helyi győzelem született. A felnőtt kategória győztese Tóth Amanda - Goral Suta nevű kancával. A gyermekek közül Veress Zerind bizonyult a legjobbnak, Prislop Zola nevű kanca nyergében. A nap ráadásaként, hogy az idősebb nemzedék se unatkozzon huculösvény senior, majd lovaspóló mérkőzés következett.

  

A rendezvény záró napja sok-sok izgalommal és színes, izgalmas programokkal várta a nézőket. Vasárnap került sor a huculösvény legizgalmasabb, hibaidős pontozású számára, az ún. „sport” kategóriára. A húsz induló közül Jasmine Opár nevű ló száguldott lovasával, Dankó Zsolttal a dobogó legfelső fokára. Díjugratásban és fogathajtásban lengyel győzelem született Katarzyna Was és Marek Wojdylo hawlowicei lovasok személyében.

 

A verseny nagyon szoros volt, hiszen szinte minden huculos képviseltette magát, 8 csapat és közel 50 ló részvételével. A különböző kategóriákban - felnőtt (33), gyermek (15), sport (19), díjugratás (22), fogathajtás (5), senior (5) - közel 100 résztvevő állt rajthoz, ami egyedülálló a lovasnapok történetében. A verseny érdekessége, hogy a Lengyelországból 2 csapat vett részt a versenyen. A Hawlowicéből és Gladiszówból érkező tapasztalt lovasok és kiválóan képzett lovaik versenyszáma nagy sikert aratott a közönség és a szakma körében.
A rendezvény színvonalát emelte a sok-sok támogató által felajánlott ajándék, hiszen még soha nem érkezett ennyi felajánlás a szponzorok részéről.

A legjobbak díjait Veress Balázs, az Aggteleki Nemzeti Park igazgatója; Fejes Zoltán miniszteri tanácsadó (Vidékfejlesztési Minisztérium), Riz Gábor országgyűlési képviselő, a B-A-Z megyei közgyűlés alelnöke, Dr. Daher Pierre országgyűlési képviselő és Garan Béla, Jósvafő polgármestere adta át.


   

 

 

 

További cikkek ebben a kategóriában Összes
5f158d69cb908.jpg

Megújult honlapunk Hírek

Örömmel tájékoztatjuk a kedves érdeklődőket, hogy turisztikai honlapunk megújult.

5a96af6c4d800.jpg

Művészetek Magtára - Bódvaszilas Hírek

Közép-Európa egyetlen természetművészeti központja, amely 2011 évben nyitotta meg kapuit az Európai Unió támogatásával a "Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013" keretében elnyert támogatással.

5ec3d69f0f654.jpg

Enyhültek a látogatás szabályai Hírek

A védelmi intézkedések következő üteméről szóló 207/2020. (V. 15.) Korm. rendelet alapján újabb könnyítések léptek életbe.