• H-3758 Jósvafő, Tengerszem oldal 1.
  • +36 48-503-000
  • info.anp[kukac]t-online[pont]hu

Geotóp Nap az Aggteleki Nemzeti Parkban


Az Országos Geotóp Napok keretében megrendezendő túra az Aggteleki Tájegységben idén az Esztramos-hegy barlangjaiba és a régi bányába vezet geológus szakember vezetésével.

A program: túra a Rákóczi-barlangba, a Földvári Aladár-barlangba , a VII. és VI. szinti bányavágatokhoz, valamint  túra a tetőre, a bányaudvar felkeresése. A Rákóczi-barlang befoglaló kőzete  a kőbánya nyersanyagát képező, középső-triász korú világosszürke kristályos mészkő (Steinalmi Mészkő Formáció). Az üregesedés vízszint alatti oldódással történt, a barlang alját ma a Bódva-folyó szintjével megegyező, azzal némileg együtt változó szintű tavak töltik ki. A különböző vízszintjelző kalcitkiválások (apadási szinlő, szegfűkalcit) alapján tudjuk, hogy a jelenleg átlag 10-30 m mélységű tavak szintje időszakonként lényegesen magasabban volt. Az Esztramos kis alapterületű, önálló tömbjének belsejében nem tudott jelentős vízáramlás kialakulni, így az elszórtan kioldódó, kisebb-nagyobb üregek nem alkothattak összefüggő rendszert. A Rákóczi-barlang két hatalmas teremből áll, amit hasadék köt össze. A magasba nyúló, tagolt falfelületű termeinek felső részén jól játszanak a vízalatti oldódásra jellemző gömbüstös záróformák, melyekben a kiválásokat a páralecsapódás okozta visszaoldódás tette tönkre.

A Rákóczi-barlang fokozottan védetté nyilvánítását (1982) aktív voltának, genetikai és hidrológiai jelentőségének, valamint minta értékű ásványkiválásainak köszönheti.

A rendszer bejárása gyakorlatilag csak turistaöltözéket és világítóeszközt igényel.

A túrán való részvételhez előzetes regisztráció szükséges!

Regisztráció: naturinform.anp@gmail.com

A túrán résztvevők maximális létszáma: 25 fő.

Részvételi díj: felnőttjegy: 3.000.-Ft, kedvezményes jegy: 1.800.-Ft.


Helyszín: Bódvarákó

Időpont: 2016.10.08. 10.00.


Találkozó: 10.00. Esztramosi barlangpénztár

Túravezető: Gruber Péter geológus

Hossza, időtartama: 2 km, 2 óra