• H-3758 Jósvafő, Tengerszem oldal 1.
  • +36 48-503-000
  • info.anp[kukac]t-online[pont]hu

Ifjú Kócsagőr Program - 2018


5ab3baec3824d.jpg

„Ifjú Kócsagőrök”-et keres a Természetvédelmi Őrszolgálat!


Az Y-Triász, melynek tagjai a 30Y zenekar, a Fürge Diák Iskolaszövetkezet és aHortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság, 2013-ban elhatározta, hogy létrehozzaaz „Ifjú Kócsagőr” programot, tekintettel a fiatalok kiemelkedő szerepére a természetvédelemben.

A programban – a Földművelésügyi Minisztérium, a 10 Nemzeti Park Igazgatóság, valamint a Főváros Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság együttműködésének köszönhetően – a jelentkezőkből kiválasztott gyakornokok megismerkedhetnek a gyakorlati természetvédelem titkaival.

A fődíjat megtestesítő külföldi tanulmányutat a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. finanszírozza.

2018-ban 6. alkalommal ismét itt a LEHETŐSÉG!

Jelentkezz a programra, vegyél részt a megmérettetésben!

Legyél Te a legjobb 2018-ban, és kiemelkedő munkádat, a programhoz illő szakmai díjjal jutalmazzuk!

 

Részvételi szándékodat jelezd, ha

  • 18 és 24 éves életkor közt vagy és
  • elhivatott vagy a természetvédelem iránt és
  • szívesen tanulnál gyakornokként egy természetvédelmi őr mellett!

PROGRAM RÉSZLETEK

Jelentkezési határidő: 2018. április 22.

A jelentkezés során három igazgatóságot is megjelölhetsz, ezzel is növelve az esélyét, hogy a program résztvevői közé kerülhess! Vedd figyelembe, hogy a választott nemzeti park igazgatóság nem biztos, hogy tud szállást biztosítani számodra, és nem minden esetben tudnak segíteni a területre való eljutásban.

Jelentkezéssel kapcsolatos további információk:

A jelentkezés feltétele 18-24 év közötti életkor.
A programban való részvétel önkéntes munkát jelent, mely a tapasztalatszerzést célozza meg, jövedelemszerzési lehetőséggel nem jár.

Mit várunk el a program résztvevőitől?

  • szakmai elhivatottság, önállóság, kreativitás, jó kommunikációs készség szóban és írásban egyaránt
  • átlagon felüli kitartás
  • megfelelő állóképesség

 

Előny, de nem feltétel:

  • szaktanári ajánlás
  • dokumentált szakmai múlt, elismerések, verseny eredmények
  • természetvédelmi egyesületek munkájában való aktív és igazolható részvétel

 

Ajánlást, igazolásokat az ifjukocsagor@furgediak.hu e-mail címre kérjük küldeni, de a jelentkezési űrlap kitöltése ez esetben is feltétel!

A jelentkezés nem jelent automatikus felvételt az „Ifjú kócsagőr” programba, a gyakornokok kiválasztása több körben történik. A programban maximum 50 gyakornok elhelyezését tudjuk vállalni természetvédelmi őrök mellett.

A program a gyakorlaton kívül egy JÁTÉKOS MEGMÉRETTETÉS is a TERMÉSZETVÉDELMI ŐRÖK OLDALÁN.

A jelentkezések feldolgozása után, a program első fordulójába való bejutásról a jelentkezőket e-mailben értesíti a Fürge Diák Iskolaszövetkezet 2018. május 15-ig. (Visszajelzést azok is kapnak, akik nem jutnak be az első fordulóba.)

Az első fordulóba bejutott, kiválasztott jelentkezők területi megmérettetésen vesznek részt 2018. májusmásodik felében (Európai Nemzeti Parkok Napja alkalmából, május 22-25. között), az általuk ajelentkezéskor megjelölt nemzeti parkok egyikében, vagy a fővárosi önkormányzatnál. Itt kerülnekkiválasztásra az „Ifjú kócsagőr” program résztvevői.

Az „ifjú kócsagőr” program nyáron két hét intenzív természetvédelmi őri „terepgyakorlattal” folytatódik az adott nemzeti parkban vagy a fővárosi önkormányzatnál.

 


Milyen feladatokkal találkozhatsz, milyen ismereteket szerezhetsz a két hét alatt?

  • aktív részvétel a természetvédelmi őri feladatokban – vagyis betekinthetsz a természetvédelmi rendészeti feladatokba -, biodiverzitás monitorozási feladatokban való együttműködés, természetvédelmi területkezelési feladatokban való részvétel, bekapcsolódás társadalmi elismertséget megalapozó, természeti nevelési, oktatási tevékenységekbe, szakmai csoportok vezetésébe;
  • a természetvédelmi őri munka szervezésének megismerése, javaslattételi lehetőség, a természetvédelmi őrökre háruló adminisztratív terhek enyhítése;
  • természetvédelmi őri munkát és a természetvédelmet népszerűsítő megjelenések, reklámok, hirdetések előkészítése;
  • kapcsolattartás az adott nemzeti park igazgatóság és oktatási intézmények, szervezetek között (természetismereti klubok, szakkörök, speciál kollégiumok, és a többiek).

 

Amit ezen felül kínálunk:

  • betekintés a magyarországi természetvédelmi őrök valamint a nemzeti park igazgatóságok munkájába,
  • szakmai tapasztalatszerzés,
  • szakmai gyakorlat megszerzése, gyakorlati hely biztosítása,
  • jó csapat, kellemes légkör,
  • változatos munkavégzés,
  • kiváló referencia szakmai önéletrajzhoz.

 

A kéthetes nyári gyakorlatot az augusztus 21. és 31. közti, nemzeti parkonkénti területi döntő zárja, majd ez követően a Fertő-Hanság Nemzeti Parkban szervezett 3 napos, országos döntő kerül megrendezésre, szeptember 26-28. között.

A területi döntőben az egyes nemzeti parkok, valamint a fővárosi önkormányzat legjobbjait választjuk ki, így az országos döntőben ők mérik majd össze a tudásukat.

Az országos döntő 3. napján kerül sor az eredményhirdetésre.


A legjobb páros elismerése:

Matula és Tutajos díj és
egy 6 napos szakmai tanulmányút Európa egyik nemzeti parkjába.


Sajtóközlemény letöltése >>>

További cikkek ebben a kategóriában Összes
5f158d69cb908.jpg

Megújult honlapunk Hírek

Örömmel tájékoztatjuk a kedves érdeklődőket, hogy turisztikai honlapunk megújult.

5a96af6c4d800.jpg

Művészetek Magtára - Bódvaszilas Hírek

Közép-Európa egyetlen természetművészeti központja, amely 2011 évben nyitotta meg kapuit az Európai Unió támogatásával a "Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013" keretében elnyert támogatással.

5ec3d69f0f654.jpg

Enyhültek a látogatás szabályai Hírek

A védelmi intézkedések következő üteméről szóló 207/2020. (V. 15.) Korm. rendelet alapján újabb könnyítések léptek életbe.