• H-3758 Jósvafő, Tengerszem oldal 1.
  • +36 48-503-000
  • info.anp[kukac]t-online[pont]hu

Átadták a megújult szilvásváradi lovasközpontot


5b7d6de8c56f3.jpg

Az Állami Ménesgazdaság által működtetett Szilvásváradi Lipicai Lovasközpont fejlesztése a Kincsem Nemzeti Lovasprogram keretében valósult meg, mintegy 6,8 milliárd forintból. A projekt három részletben, négy év alatt zajlott le, célja pedig a lovak és a lovaglás megszerettetése, illetve a lovassportok népszerűsítése volt. Az első ütemben kibővítették és korszerűsítették a fedett lovardát, mely mostantól 650 néző befogadására alkalmas, és 15 boxos istállóval rendelkezik. A második ütem a felvonulási területre összpontosított, a harmadikban pedig a fedetlen, nagy lovaspálya kapott többek között egy új, 6500 férőhelyes lelátórendszert, és egyéb felszereltsége is megfelel immár minden nemzetközi szabványnak.

 

A Bükki Nemzeti Park festői települése 1950 óta tekinthető a lipicai lótenyésztés hazai fellegvárának, az új épületkomplexum ünnepélyes, lovas bemutatóval egybekötött átadását 2018. augusztus 18-án tartották. Az eseményen is részt vevő Dr. Nagy István agrárminiszter úr az átadás alkalmából tartott sajtótájékoztatón a következő szavakkal jellemezte a beruházás fontosságát: "A Kincsem Nemzeti Lovasprogrammal sikerült megteremteni a dicső múltra és nagyszerű eredményekre visszatekintő magyar lótenyésztés jövőjének feltételeit."

A jeles napon az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság kezelésében működő Hucul Ménes is képviseltette magát. Nemzeti parkunk 1986 óta kiemelt figyelmet fordít a tisztavérű hucul kisló génmegőrzésére. A tény, hogy az Állami Ménesgazdaság is ellát hasonló feladatokat a lipicai lovakkal kapcsolatosan, nagyon jól mutatja, mennyi lehetőséggel bír egy nemzeti park számára egy komoly lovasközpont működtetése. Ezeket pedig, bükki kollégáinkhoz hasonlóan, igyekszünk mi is teljes mértékben kiaknázni.

Hucul fogatunk a szilvásváradi átadóünnepségen

 

További cikkek ebben a kategóriában Összes
5f158d69cb908.jpg

Megújult honlapunk Hírek

Örömmel tájékoztatjuk a kedves érdeklődőket, hogy turisztikai honlapunk megújult.

5a96af6c4d800.jpg

Művészetek Magtára - Bódvaszilas Hírek

Közép-Európa egyetlen természetművészeti központja, amely 2011 évben nyitotta meg kapuit az Európai Unió támogatásával a "Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013" keretében elnyert támogatással.

5ec3d69f0f654.jpg

Enyhültek a látogatás szabályai Hírek

A védelmi intézkedések következő üteméről szóló 207/2020. (V. 15.) Korm. rendelet alapján újabb könnyítések léptek életbe.