• H-3758 Jósvafő, Tengerszem oldal 1.
  • +36 48-503-000
  • info.anp[kukac]t-online[pont]hu

Geotóp nap. Két nap, két helyszín!


57ea2814ce81b.jpg

Október 1. 1000
Geotóp Nap a Zempléni Tájegységben

Az Országos Geotóp Napok keretében megrendezendő túra a zempléni Tájegységben idén a Megyer-hegyi Tengerszemhez vezet geológus szakember vezetésével.
A 300 m magas Megyer-hegy a földtörténeti harmadkorban, a középső-miocén vulkanizmus során jött létre, s tömegét döntően horzsaköves – kovás riolittufa építi fel. A kovasavval átitatott kőzetet megszilárdulása után igen nagy keménység jellemzi, amelyet kristályos zárványai és üregei kiválóan alkalmassá tettek a malomkőgyártásra. A Megyer-hegyen már a XV. században működő malomkőbánya volt, ahol a malomkövek fejtését és kidolgozását évszázadokon át hasonló technikával, szerszámokkal és kézi erővel végezték. A XIX. század végén bekövetkezett termeléscsökkenés, majd a működés 1907. évi beszüntetése előtt a malomkőbánya átlagos termelése évi 300-450 malomkő között változott. A bányában felgyülemlett fenékvíz eltávolítására a – költségesebb vízkiemelést kiváltandó – vízlevezető vágat mélyítését 1844-ben kezdték meg, és évtizedeken át  folytatták a középkori Ó-bánya DNy-i szegletében. A felhagyott malomkőbánya fejtési gödrében kialakult az a tó, melyet később "Tengerszemnek" neveztek el. A tavacska mellett az egykori bányászok riolittufába vájt szállásai is tanulmányozhatók. 
1997-ben a tavat és környékét természetvédelmi területté nyilvánították. 
 
Túra hossza: 6 km, időtartama: 4 óra, turistajelzés: piros (Malomkő Tanösvény)
Részvételi díj: díjmentes.
A túrára túracipő és terepi felszerelés ajánlott.
Helyszín: Sárospatak,  Megyer-hegyi Tengerszem Természetvédelmi Terület 
Időpont: 2016.10.01. 10.00.
Találkozó: 10.00. Nagy-Bot-kő gejzírkúp, Parkoló.
Túravezető: Veres Zsolt geológus 
Hossza, időtartama: Túra hossza: 6 km, Turistajelzés: piros (Malomkő Tanösvény) időtartama: 4 óra
Szervező: Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság, Magyar Földtani Védegylet
Információ: Veres Zsolt : vereszsolti@gmail.com, telefon: 20/3277555 www.foldtan.hu

Október 8. 1000
Geotóp Nap az Aggteleki Nemzeti Parkban

Az Országos Geotóp Napok keretében megrendezendő túra az Aggteleki Tájegységben idén az Esztramos-hegy barlangjaiba és a régi bányába vezet geológus szakember vezetésével.
A program: túra a Rákóczi-barlangba, a Földvári Aladár-barlangba , a VII. és VI. szinti bányavágatokhoz, valamint  túra a tetőre, a bányaudvar felkeresése. A Rákóczi-barlang befoglaló kőzete  a kőbánya nyersanyagát képező, középső-triász korú világosszürke kristályos mészkő (Steinalmi Mészkő Formáció). Az üregesedés vízszint alatti oldódással történt, a barlang alját ma a Bódva-folyó szintjével megegyező, azzal némileg együtt változó szintű tavak töltik ki. A különböző vízszintjelző kalcitkiválások (apadási szinlő, szegfűkalcit) alapján tudjuk, hogy a jelenleg átlag 10-30 m mélységű tavak szintje időszakonként lényegesen magasabban volt. Az Esztramos kis alapterületű, önálló tömbjének belsejében nem tudott jelentős vízáramlás kialakulni, így az elszórtan kioldódó, kisebb-nagyobb üregek nem alkothattak összefüggő rendszert. A Rákóczi-barlang két hatalmas teremből áll, amit hasadék köt össze. A magasba nyúló, tagolt falfelületű termeinek felső részén jól játszanak a vízalatti oldódásra jellemző gömbüstös záróformák, melyekben a kiválásokat a páralecsapódás okozta visszaoldódás tette tönkre. 
A Rákóczi-barlang fokozottan védetté nyilvánítását (1982) aktív voltának, genetikai és hidrológiai jelentőségének, valamint minta értékű ásványkiválásainak köszönheti. 

A rendszer bejárása gyakorlatilag csak turistaöltözéket és világítóeszközt igényel. 
A túrán való részvételhez előzetes regisztráció szükséges! 
Regisztráció: naturinform.anp@gmail.com 
A túrán résztvevők maximális létszáma: 25 fő. A túrán résztvevők alsó korhatára 10 év!
Részvételi díj: felnőttjegy: 3.000.-Ft, kedvezményes jegy: 1.800.-Ft.
Helyszín: Bódvarákó 
Időpont: 2016.10.08. 10.00.
Találkozó: 10.00. Esztramosi barlangpénztár
Túravezető: Gruber Péter geológus 
Hossza, időtartama: 2 km barlangi szakasz + 2 km felszíni szakasz , 2 óra barlangi szakasz + 2 óra felszín szakasz
Szervező: Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság
Információ: naturinform.anp@gmail. Telefon: 48/ 503 000, 30/ 6854383, www.foldtan.hu

 
További cikkek ebben a kategóriában Összes
58cfdc555d90d.jpg

Kincskereső játékösvény Programajánló

Vidám, kalandos ismeretszerzés gyerekeknek és játékos kedvű felnőtteknek a Baradla-barlang aggteleki fogadótérségében.