• H-3758 Jósvafő, Tengerszem oldal 1.
  • +36 48-503-000
  • info.anp[kukac]t-online[pont]hu

A hónap faja a compó


581756f49fedf.jpg

Az év hala 2016-ban

    A Magyar Haltani Társaság által 2010-ben elindított "év hala" választás híre most is sok emberhez eljutott. A korábbi évekhez hasonlóan ismét három faj közül választhattak a társaság honlapjának látogatói. A 6364 szavazó véleménye alapján a képzeletbeli dobogó harmadik fokára a szavazatok 18%-át begyűjtő márna került, alig maradva el a 24%-kal második helyezett versenytársától, a védett és egyben bennszülött selymes durbincstól. A közönségszavazás toronymagas győztese (58%), és ezáltal 2016-ban az év hala a compó lett. 

    A compó őshonos halunk, mely igen nagy népszerűségnek örvend, és nem csak a horgászok körében. Zömök, mérsékelten magas és oldalról enyhén lapított testét apró pikkelyek fedik. Feje aránylag nagy, orra hosszú, szeme viszont kicsi. Csúcsba nyíló száj, húsos ajak és a szájszegletben található két bajusz jellemzi. Színezete változatos, az irizáló zöldtől az óaranyon át a majdnem feketéig változó, úszói nagyok, lekerekítettek. Ezek alapján a népi mendemondák "haldoktora" az egyik legtetszetősebb faja halfaunánknak. 
    Táplálkozását tekintve nem válogatós, mindenevőként a táplálékában egyaránt szerepelnek planktonikus és fenéklakó állatok, növényi magvak és hajtások, valamint bomló szerves anyagok. Élőhelyigényét Herman Ottó tökéletesen öntötte szavakba: ,,A nyálkás czompó leginkább tavakban és mocsarakban terem; szereti a csendes, iszapos fenekű vizet...'' Sajnos az ilyen élőhelyek száma és kiterjedése az elmúlt két évszázadban a Kárpát-medencében zajló nagy folyószabályozási munkálatok következtében erősen lecsökkent, és a klímaváltozás velejárója lehet ezek további csökkenése. 
    Szinte az ország egész területén megtalálható napjainkban is, de állományai a számára megfelelő élőhelyek megszűnésével párhuzamosan csökkenek vagy stagnálnak. Emiatt a fajt tilalmi idő (05. 02. - 06. 15.), méretkorlátozás (min. 25 cm) és darabkorlátozás (max. 3 db/nap) is védi. Az utóbbi években számos horgászszövetség saját hatáskörében eljárva levette a fogható halak listájáról, vagy egyedi méretkorlátozás alá vonta a compót, így biztosítva a 2-4 évesnél idősebb ivarérett példányok számára szaporodási lehetőséget.
    Húsa kissé szálkás, de kitűnő ízű, ezért számos országban a haltermelésbe aktívan bevont faj, melyben horgászatilag és halgazdaságilag is nagy potenciál rejlik. A 2016-os évre elnyert év hala cím remélhetőleg számos fórumon és csatornán keresztül felhívja a figyelmet e különleges értékekkel rendelkező őshonos halunkra.

A cikk a Magyar Haltani Társaság oldalán jelent meg.

További cikkek ebben a kategóriában Összes
57eea565a8ca3.jpg

A hónap faja a lilatönkű pereszke A hónap faja

Kevesen tudják, hogy az év fája, vadvirága, kétéltűje, rovara, hala, emlőse mellett minden évben kihirdetésre kerül az Év gombája cím is. Tavaly a sötét trombitagomba élvezhette a kiemelt figyelmet, idén pedig a lilatönkű pereszke.

5767dcd73a30c.jpg

A hónap faja(i) - denevérek A hónap faja

Az év emlőse díjat idén nem egy faj, hanem egy egész rend kapta, mégpedig a denevérek rendje. Ezek köré a kis termetű élőlények köré hatalmas mítoszvilág épült az évszázadok során, épp itt az ideje egy kicsit jobban megismerni őket.

57c2e13574567.jpg

A Hónap faja - mezei tücsök A hónap faja

Ki ne találkozott volna már az éjszakák muzsikusaival, a tücskökkel. 2016-ban a kisasszony szitakötőt, és a nagy szarvasbogarat maga mögé utasítva a tücsök lett az év rovara. Ismerkedjünk meg hát vele.