Címlapon - Haris

Fürjszerű megjelenésű, de annál nagyobb, körülbelül balkáni gerle méretű, 27­-30 cm-es testhosszú madár (német neve, a „Wachtelkönig”, „fürjkirály”-t jelent). Feje közepesen nagy, csőre vaskos, erőteljes, függőleges ék alakú. Nyaka hosszú és vastag. A hím és a tojó hasonló megjelenésű. Farka rövid, alig lóg túl a szárnytollak csúcsán, és mivel színezete megegyezik a hátéval, úgy tűnik, mintha a madárnak nem is lenne farka. Lábai és ujjai a test méretéhez képest hosszúak és erőteljesek. A tojásból kikelő fiatalok koromfeketék.

Élőhelyigény

Alapvetően a magasabb, sűrűbb növényzetű nedves rétek, kaszálók, folyómenti területek és tóparti laposok madara. Különösen kedveli az olyan magasfüvű üde gyepeket, melyeket kisebb-nagyobb bokorcsoportok tarkítanak. Csapadékosabb években belvizes területeken ott is költhet, ahol egyébként nem fordul elő, illetve megfelelő élőhely hiányában szántók növénykultúráiban is fészkelhet. Nem ragaszkodik a sík vidéki élőhelyekhez, hegyvidéki réteken is költ. Vonulási időben árokpartokon, a mezőgazdasági táblákat szegélyező gazosokban, szántóföldi kultúrákban is előfordul.

Világ- és hazai állomány

Óvilági, eurázsiai elterjedésű faj. Nyugat-keleti irányban a Brit-szigetektől, Írországtól Közép-Ázsiáig, Nyugat-Kínáig, észak-déli kitekintésben Skandinávia középső régióitól Közép-Kelet-Törökországig és Dél-Kazahsztánig, mintegy 4 millió km2-es területen honos. Az 1,3-2 millió párra becsült világállomány közel 80%-a Oroszország európai területein él.

A magyarországi fészkelőállomány nagyságát jelentősen befolyásolják az aktuális téli és tavaszi csapadékviszonyok.

Ezt figyelembe véve – becsléseink szerint – a hazai költőállomány 500-2000 pár között ingadozik. Élőhelyigénye miatt a magyar fészkelőállomány zöme a Bodrogközben él, de a faj az ország egész területén előfordul.

Táplálkozás

A talajon, a sűrű növényzetben bujkálva keresi rovarokból, gilisztákból, csigákból, gyíkokból, békákból, alkalmilag kisemlősökből álló táplálékát, amit füvek és a gyomok magjai egészítenek ki.

Költés

Költésbe későn, május végén, június elején kezd, így a fiókanevelés időszaka augusztus közepéig elhúzódhat. A hímek poligámok (többnejűek), azaz több tojóval is párosodnak, ezt követően a kotlás és a fiókák felnevelése a tojók feladata. A hím jellegzetes, nappal és éjszaka egyaránt hallatott, messze hangzó, recsegő, kéttagú hangjával hívja magához a tojókat, s ha ez sikerült dürgésbe kezd. A faj latin tudományos neve is a hangutánzó Crex crex, de hallható „két-kés”-nek is, innen ered a „kétkés” madár népi elnevezés).

Földön fészkelő faj. A tojó kisebb arasznyi sekély talajmélyedést kapar, majd ezt béleli ki magasan száraz fűszálakkal. Tojásai száma többnyire 7-10 körül alakul, de ennél magasabb is lehet. A fiókák fészekhagyók, azaz a kikelést követően órákon belül képesek követni a szülőt. Körülbelül egy hónapos korukra érik el a röpképességet, de a teljes fejlettség eléréséhez két hónapra van szükség. Évente csak egyszer költ.

Viselkedés

Közepes termete ellenére is az egyik legnehezebben megfigyelhető európai madárfaj. Életének jelentős részét a sűrű és magas réti növényzet között bujkálva tölti. Egész testalkata ezt az életmódot segíti - előre nyújtott nyakkal a madár teste a csőre hegyétől a kurta farok végéig egy elnyújtott ék alakot képez. Ennek, valamint sűrű, tömött, testhez simuló tollainak köszönhetően zajtalanul, nagy sebességgel szaladva is szinte akadály nélkül tud haladni a kefesűrű fűszálak között. Rejtőzködésre alkalmas élőhelyén a kellő védelmet jelentő rejtőszíne és bujkáló életmódja miatt ritkán repül fel, ekkor is csak rövid távokat tesz meg a növényzet felett. 

Vonulás

Hosszú távú vonuló, azaz a telet Afrika Szaharától délre húzódó térségeiben tölti. A hazai állomány augusztus végén, szeptember elején útnak indul, a tavaszi érkezés dandárja április végére, május elejére esik.

Magyarországon 1951-2014 között csak 204 harist gyűrűztek, és ebből csak 1 példány volt fióka korú. 1908-2014 között csak egyetlen hazai jelölésű madár került meg külföldön, Hollandiában. A hazai visszafogások száma 1951-2014 között 13 példány (14 eset) volt. Külföldön jelölt haris eddig nem került kézre Magyarországon.

Veszélyeztető tényezők

Az intenzív, nagyüzemi mezőgazdasági gyakorlat tájformáló, élőhely-átalakító hatása alapvetően befolyásolja a faj megtelepedési esélyeit, költési sikerét. Az üde, nedves rétek feltörése, leszárítása, kisebb mértékben ezek ipari vagy lakossági célú beépítése teljesen felszámolhatja a faj fészkelőhelyeit.

A költésre alkalmas területeken további veszélyforrást jelenthetnek:

• a kaszálók felhagyásából, megszűnéséből eredő cserjésedés, beerdősülés;
• égetés;
• a védendő madárfaj költésbiológiájához nem alkalmazkodó, túl korai gépi kaszálás;
• a terület rövid idő (egy-két nap) alatt történő, teljes lekaszálása;
• a kívülről spirálisan befelé haladó gépi kaszálás, gépmozgás;
• a túl nagy, 10-15 km/h sebességgel végrehajtott kaszálás;
• a túl alacsonyra állított vágásmagasság;
• nem természetbarát, szársértő kaszatípus alkalmazása;
• vadriasztó lánc hiánya.

Közép és hosszú távon valószínűleg egyre jelentősebb kihívást jelent a fajnak a klímaváltozással együtt járó szárazodás, az üde rétek területi kiterjedésének csökkenése. Ezt a hatást a nem megfelelő vízrendezés, a vizek levezetése gyepekről, a patakparti természetes magaskórósok felszámolása tovább fokozza.

A Föld civilizált térségeire általánosan jellemző, hogy az élőhelyek átalakítása és a klímaváltozás különösen negatívan érinti a mezőgazdasági területekhez kötődő madárfajokat, közülük is még erősebben azokat, amelyek ráadásul hosszú távú vonulók is. A haris esetében ez utóbbi feltétel is adott, mivel a faj hazai állománya a Szaharától délre tölti a telet. Eközben áthalad az európai és afrikai Mediterráneum felett is, ahol a szabályozás hiánya, a törvények be nem tartása következtében vonuló madarak milliói esnek áldozatul a vadászfegyvereknek és a befogóhálóknak.

Csak Egyiptomban évi 9-14 ezer harist lőnek le és ejtenek hálóval csapdába. Utóbbi hálók elsősorban fürjbefogási céllal kerülnek ki, ez azonban mit sem számít a fogságba eső és elpusztított harisok számára.

Vonulás közben a klímaváltozással mind gyakoribbá és hosszabbá váló, az évszakhoz képest szokatlan időjárási helyzetek is tizedelik a madarakat.

Végül, de nem utolsó sorban az afrikai telelés is veszélyekkel teli. A harisok számára téli élőhelyet kínáló szavanna az itthoni viszonyokhoz képest hemzseg az ilyen méretű madarakra éjjel vagy nappal vadászó hüllő, madár és emlős ragadozóktól.

Magyarországon az elmúlt évtizedekben jelentősen túlszaporodott a nagyvad- és szőrmés kisragadozó-állomány. Talajon költő madárként a harisra is egyre nagyobb veszélyt jelentenek a vaddisznók, melyek nagy területeken szó szerint ellehetetlenítik a földön fészkelő fajok szaporodását. A szintén túltartott rókaállomány mellett a hazánkban kémilliósra becsült kóbor vagy részben szabadon kóborló, a lakott területekről kilátogató házi macskák is nagy veszélyt jelentenek a tojásos fészekaljakra, a fiókákra és a felnőtt madarakra egyaránt. Az ország egyes területein a harisok élőhelyein is erősödőben van a sakálállomány, ami tovább növeli a földön fészkelő madárfajokra nehezedő predációs nyomást.

VÉDELEM

A faj védelme szempontjából az egyik legfontosabb meghatározó tényező a természetkímélő gazdálkodás előtérbe helyezése, jellegzetes élőhelyeinek, az üde kaszálóréteknek, nedves gyepeknek a megőrzése lehet. Fontos, hogy döntéshozók prioritásként kezeljék ezt, az agrárgazdálkodók pedig tisztában legyenek és válasszák a 2016-tól újra elinduló agrár-környezetgazdálkodási (AKG) program vonatkozó intézkedéseit, és betartsák az abban foglalt, a biológiai sokféleség megóvását, növelését támogató módszereket:

A harisok számára is fészkelőhelyet biztosító üde kaszálórétek felszámolásának, beszántásának, művelési ágból kivonásának, elaprózódásának, területcsökkenésének megakadályozása, megszűnt vagy spontán erdősülő gyepek újbóli művelésbe vonása.

Fészkelőállomány-felmérés

Munkavégzés előtti területbejárással, az éneklő hímek hangja alapján. A terület harisállományának, a fészkelőpárok revírjeinek ismerete célzottabb természetvédelmi intézkedéseket tesz lehetővé, és csökkentheti a gazdálkodó bevételkiesését.

„Harisbarát” kaszálási időpontválasztás

A július második felében végzett kaszálás a fiókák legnagyobb részét már képes megóvni. Teljes védelmet az augusztus közepe utáni kaszálás jelenthet, mert így a késői fészekaljak és a vedlő, röpképtelen madarak is megóvhatók. A késői kaszálási időpontok okozta bevételkiesést az AKG-programok kifizetései képesek kompenzálni.

Madárbarát kaszálás

A talajon fészkelő madarakra az egyik legnagyobb veszélyt az élőhelyükön végzett gépi munkák, elsősorban a kaszálás jelenti. Ez ellensúlyozható:

• kívülről befelé haladó útvonalválasztás helyett az állatok számára menekülési lehetőséget biztosító (például több fogással, oda vissza haladó) kaszálással;

• lassú, 4-5 km/h-t nem meghaladó sebességű gépmozgás és vadriasztó lánc együttes alkalmazásával;
• a terület állatvilága számára búvóhelyet meghagyó sávos kaszálással;
• kaszálatlan táblaszegélyek meghagyásával, amik elsősorban vonuláskor kínálhatnak táplálkozó- és menedékhelyet a harisok számára is;
• a hímek rendszeresen hallatott hangja alapján feltételezhető fészkelőhelyeken 2 ha-os kaszálatlan védőzóna meghagyásával;
• a legveszélyesebb, szársértővel ellátott kaszatípus mellőzésével;
• legalább 8-10 cm-es tarlómagasság beállításával.

forrás: mme.hu