• H-3758 Jósvafő, Tengerszem oldal 1.
  • +36 48-503-000
  • info.anp[at]t-online[dot]hu

TeSzedd 2013


54c4c9d41e6d1.jpg
Immár harmadik alkalommal kerül megrendezésre az országos önkéntes szemétszedési akció.
 

Magyarországon első alkalommal 2011. május 21-én szervezték meg a TeSzedd! önkéntes hulladékgyűjtési akciót, amelyben országszerte több mint 160 ezer magánszemély, 156 vállalat, 403 civil szervezet, valamint 551 közintézmény vett részt, 1500 helyszínen.
TeSzedd 2013 - Önkéntesen a tiszta Magyarországért

A Vidékfejlesztési Minisztérium a Belügyminisztériummal, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériummal és az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökséggel közösen idén is várja a vállalatok, önkormányzatok, iskolák, civil szervezetek, továbbá egyéni önkéntesek jelentkezését, hogy 2013. szeptember14-én együtt tisztítsuk meg környezetünket az őket elcsúfító hulladékhalmoktól.
FONTOS újdonság, hogy 2013-ban a TeSzedd akció lehetőség is a résztvevő dikákok számára az igazolt önkéntes munkára. A részletek 2013. augiusztus 23-után elérhetők a  www.teszedd.hu honlapon.
 
Az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság két helyszínennel vesz részt a programban. Az egyik az Aggteleki Nemzeti Park területén, Jósvafő gyülekezési ponttal, a másik Tokaj gyülekezőponttal a már hagyományos helyszínként a Bodog-folyót tisztítását vette célba.
 
Mindkét helyszínre érdemes egy hétvégi programban tervezni!
 
Aggteleken, az egyéb látnivalók mellett ekkor kerül megrendezésre az ország legkülönlegesebb útvonalú Nomád-Baradla Underground Terepfutás 2013, amelynek egy szakasza a Baradla-barlang járatain keresztül vezet.
 
A Bodrog, Tokaj és a Zemplén térsége is az ország egyik legszebb területe, (...és borvidéke...) számos látnivalóval!
 
A részletes program rövidesen elérhető lesz a honlapon, illetve az ANPI Facebook oldalán. (Addig is alább található tájékoztató a tervezett programról.)
 
A TeSzedd 2013 céjairól, az általános részvételi feltételekről, egyéb helyszínekről mindenki tájékozódhat az akció hivatalos programján a www.teszedd.hu honlapon. (Itt kell előzetesen regisztrálni a résztvevőknek!)
 
Aki részt szeretne venni az ANPI munkatársaival az akcióban, regisztráljon a honlapon (Jósvafő 3758, illetve Tokaj 3910 irányítószámmal!) http://www.teszedd.hu/jelentkezes
 
Aki a Bodrog-folyóra szeretne jönni, a regisztrációt követően küldjön egy e-mailt a bodrogzug@gmail.com címre, hogy a szervezés során erre helyszínre legyen irányatva. (Tokajban ugyanis még lehet más helyszín is jelölve az eseményig) 
 
A helyszínek tervezett programjai
 
1. Aggteleki Nemzeti Park
 
Gyülekezőpont: Jósvafő
 
Baradla-barlang bejárati fogadótér
 
3758 Jósvafő, Tengerszem oldal. 1.
 
Tervezett program:
 
A résztvevők a Jósvafő térségében, jelzett túrista utakon gyűjtik össze a a szemetet.
 
08.00-09.00  Gyülekező, regisztráció, eszközök kiosztása
 
09.00-15.00   TeSzedd!
 
További információ az aggtelek@tourinform.hu
E-mail címen, vagy a 30/337-0459 telefonszámon
 
Jósvafő
 
2. Bodrog-folyó, Tokaj
 
Gyülekezőpont: Tokaj
3910 Tokaj, Horgász u. 3.
Tel: 47/352-645; fax: 47/553-188
 
(Az itt jelzett részvételi szándék nem mentesít a www.teszedd.hu oldalon történő regisztrációtól!)
 
Tervezett program:
A résztvevők a Bodrog kijelölt szakaszain  szedik a szemet, majd a szakasz befejezése után vízitúra a kiszállópontig.
 
07.30-09.00  Gyülekező, regisztráció, eszközök kiosztása
09.00-10.00  Vízreszállás a kijelölt szakaszokon.
10.00-16.00  TeSzedd a Bodrogon!
 
"KÉKCÁPÁK" Vízitúrák és Kenukölcsönző szálláshelyeit igénybevevők számára térítésmentes a kenuk, illetve szállítás! A többi résztvevő számára csak a rendelkezésre álló kapacitás mértékéig tudjuk vállalni. Erre vonatkozóan a visszaigazolás során adunk tájékoztatást.
A kenukat a fentiek valamint a
www.vizitura.hu biztosítja a az akcióhoz!
  
Fontos!
 
Csak a regisztrált és visszaigazolt jelentkezők számára tudjuk a résztvételt biztosítani! Ennek hiányában erre csak a rendelkezésre álló kapacitás szabad kapacitás mértékéig van mód. Érdemes mielőbb jelentkezni!
 
A program időjárás függő, úgyhogy a műsorváltozás jogát az ANPI fenntartja!
 
Amennyiben a vízreszállás nem lehetséges, úgy alternatív helyszínként Tokaj-Bodrogkeresztúr térségében szárazföldi szemétgyűjtés a tervezett program.
További információ a
bodrogzug@gmail.com e-mail címen, vagy a 30/337-0459 telefonszámon
Indulás előtt - 2012, Sárospatak
 
More articles in this category Show more
5a96af6c4d800.jpg

MagtArt Arts Granary News

Two former Eszterházy estate granary buildings, one in Slovakia and one in Hungary, were renovated at a cost of 2 million Euro (2.6 million USD) by the Hungarian Aggtelek National Park and the Slovakian ALMA-Centre for the Restoration and Protection of Folk Architecture and Traditions

5ec3d69f0f654.jpg

Enyhültek a látogatás szabályai News

A védelmi intézkedések következő üteméről szóló 207/2020. (V. 15.) Korm. rendelet alapján újabb könnyítések léptek életbe.