• H-3758 Jósvafő, Tengerszem oldal 1.
  • +36 48-503-000
  • info.anp[at]t-online[dot]hu

Telekes-völgyi túra


58d50bc197c13.JPG

Telekes-völgyi túra

2017.03.18.

Az Éger-völgye Ifjúsági tábor előtti parkolóból indultunk, az esős idő ellenére 13 fő részvételével. A Telekes-völgy kevéssé ismert, látványos szurdokvölgye a Rudabányai-hegységet Alsótelekes és a Bódva-völgye között szeli át.

A piros jelzésen elindulva először egy gyertyán elegyes tölgyes erdőn keresztül sétáltunk. A nedves talajon megfigyelhettük az erdőben élő nagyvadak nyomait: szarvasét, őzét, vaddisznóét. Bár az idő kissé esős volt, de az erdő megmutatta azt, amit a legjobban szeretünk benne. Örömmel figyeltük a tavasz jöttének jeleit: a hangos madárdalt, a duzzadó rügyeket, az ébredező rovarvilágot. A kikelet első hírnökei már kezdtek előbújni a puha avar alól, és ezek a korán virágba boruló növények színes virágszőnyeggé változtatják az erdők talaját. A Telekes-patak medrét elérve ez a látvány fogadott minket, hiszen ilyenkor, március közepén nagy számban virít a tavasz első hírnöke, a hóvirág, majd őt lelkesen követve a csillagvirág bontogatja kék szirmait.

A szurdokvölgyben magasodó kőzeteken mohák és páfrányok tették vadregényessé a látványt.

Az Ördöggát-vízesést sajnos nem csodálhattuk meg, mert a hegyoldalról merőlegesen lefutó sziklagerinc előtt a patak elnyelődött (ahogy kevés víz esetén szokta), de a karsztosodó kőzeten megfigyelhettük a víz évezredes munkáját. Utunk, a patak régi medrén, a sziklagerincet megkerülő „kerengőn” vezetett tovább.

A patakmederben folyó vízen többször átkelve hamarosan elértük az Ördöggát-lyuk-barlangot, melyet nem csak tojásdad alakú természetes bejárati nyílásai tesznek érdekessé, hanem nevezetes még régészeti leleteiről is. A barlangban egykor élő és ott menedéket találó emberek nyomait a falakon lerakódott korom jelzi. Néhány kezdetleges cseppkőképződmény is felfedezhető. A barlangban rövid időt eltöltve egy másik, erdei útvonalon a szurdokvölgyet elhagyva sétáltunk vissza a parkolóhoz.

7 km-es, 4 órás túránk után kellemesen feltöltődve vettünk búcsút egymástól.

 

Tóth Ildikó


    

More articles in this category Show more
5bf69133d8abf.jpg

Geotóp napok 2018 My Park

Az Aggteleki Nemzeti Park ez év októberében, immár hatodik alkalommal is csatlakozott a Geotóp Napokhoz. Túránkról Veres Zsolt geológia- és földrajz szaktanár, a Magyar Földtani Védegylet Egyesület titkára írt élménydús beszámolót.

5aa64f9cf1658.JPG

Lajos Kossuth visited the Baradla Cave in 1828 My Park

The statesman, one of our most important historical personalities, had an immense love of nature. His visit to the Baradla Cave left a lasting impact on him, as he recalled:...